Óraátállítás ürügyén mese az időről

Rövid esszé utódaimnak az agyműködésemről

2018. október 28. - oktata

Update 2018.11.13. 11:02 Nocsak minő átfedés... A mese 2018. október 28-án került fel a blogra, számítógépem szerint 21:26 az utolsó mentés. Ma meg ezt találtam az Indexen:

https://index.hu/tudomany/til/2018/11/13/ezert_van_60_perc_egy_oraban/

Holnap lesz átállás nyári időről a télire. (Update: közben megtörtént, természetesen fogalmam sem volt, hogy merre kell tekerni a mutatót, megint összekevertem. Mint szinte mindig…) Ez még hagyján, majd az ellenkezője lesz számomra igazán zavaró. Bár nyugdíjasként azért talán kevésbé. Mindig is „éjjeli bagoly” voltam, reggelenként pedig általában kicsit nehezen térek magamhoz, sokáig vagyok kicsit „kómás”. Na, ilyenkor fölösleges mindenféle komplikált kérdéseket nekem feltenni – mint pl. merre tekerjük a mutatókat óraátállításkor -, nem nagyon látom még át a helyzetet. Így nagyon örülök, hogy vége lesz ennek a marhaságnak. Bár nem úgy, gyorsan, ahogy reméltem, már elkezdtek szórakozni mindenféle időhúzással. Mindenféle egyeztetésekkel, meg hogy a nyári vagy a téli idő maradjon. Ráadásul szerintem (is) Magyarország eleve rossz időzónában van. Na mindegy, túl sok ráhatásom nincs a dolgokra, majd elszórakoznak ezzel azok, akik jó pénzért lopják a napot és időnként egetverő baromságok kinyilatkoztatására képesek.

Szóval ez egy mese lesz, amit alkalomadtán majd akár epizódonként vagy részelemenként el fogok mondani az unokáimnak. Ami, és ahogy ami érdekli őket belőle. Mert mesélni kell. Mint ahogy játszani is. Gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az „idő”. Meg van, meg lesz is. Az időt lehet mérni, és számolni is. Meg „telik”, és ahogy öregszem, mintha gyorsulna, pedig nem. Éppen ezért van „időszámításunk”, de ezt nem szabad összekeverni az „idő kiszámításával”. A felnőttek néha kicsit bonyolultak, olykor nehéz őket követni. Ráadásul ott van a „kronológia”, amire újabban kicsit rákattant Nagypapa, és az időszámításhoz valamint az idő számításhoz is kapcsolódik, mert ezekhez eseményeket, történeteket kapcsol. Tulajdonképpen ebből lesz majd a történelem, de ennyire ne komplikáljuk túl a dolgokat, így sem túl egyszerű a helyzet.

Nagyon – nagyon régen sokkal egyszerűbb volt az emberek élete és helyzete, mint ma. A nap akkor is felkelt, meg lement. Amikor felkelt a Nap, az emberek is felkeltek, amikor lement lefeküdtek aludni. Ez nagyjából napjuk végét is jelentette. (Hasonlóan a kezdeti civilizációk „időszámításához”, amikor még a napnyugtát tekintették a nap végének.) Azt is észrevették, hogy a Nap nem mindig egyforma magasan van az égen, meg napfelkeltekor világosodik, naplementekor sötétedik. Észrevették, hogy amikor legmagasabban látják a Napot, akkor legkisebb az árnyékuk. Rájöttek arra is, hogy ez a legmagasabb helyzete a Napnak két egyforma részre osztja a világosságot. El is nevezték a Napnak ezt a legmagasabb helyzetét delelésnek, később, amikor már volt valamilyen órájuk egyszerűen délnek nevezték, azt az irányt pedig, amerre volt tőlük a Nap szintén Délnek nevezték. A Déllel ellentétes irányt elnevezték Északnak, a delelés ellentétét, a sötétséget, az éjszakát kettéosztó helyzetet pedig éjfélnek. Két egymást követő éjfél közti valamit elnevezték 1 napnak, a valami alapját pedig elnevezték időnek. Valószínűleg azért az éjfélt tekintették két nap határának egy idő után – szemben a legkorábbi civilizációkkal -, mert észrevették, hogy a sötétség és a világosság nem rögtön következik be, hanem átmenettel, az alkonyattal és a hajnallal. Magyarul a Nap és nap egyformán hangzik, csak az egyiket nagybetűvel, a másikat kisbetűvel írjuk. Nem magyarul más a helyzet, másképpen hangzik, és másképpen is írják a dél / Dél, nap / Nap dolgokat (noon/midday/South, Mittag/Süd, day/Sun, Tag/Sonne, polgyeny/Jug/juzsnoje, (d)gyeny/Szolnyce). Ez persze butaság, mi magyarok mindig okosabbak vagyunk másoknál, a mi megoldásunk sokkal egyszerűbb és jobb. (((Időben el kell kezdeni a hazafias nevelést, tőlem egyelőre ennyi telik…)))

A nagyon régen élt emberek azt is észrevették, hogy a világosság és a sötétség nem egyforma minden nap, hanem naponta változik. Ugyanez a helyzet a Nap látszólagos magasságával is. Ahogy hosszabbodnak a világosságok, úgy lesz egyre magasabban a Nap, és egyre melegebb az idő. Ha meg csökken a világosság ideje, alacsonyabban delel a Nap, és egyre hidegebb idő(járás) jön. (((Mert hát a magyar nyelvben sok hasonló hangzás van az ésszerűség jegyében, nem is nagyon tudják idegenek megtanulni. Mert ugye a „idő” jelentheti az óra állását, vagy két esemény egymásutániságát, akár a két esemény között eltelt időt, de jelentheti a nap során bekövetkező időjárást is. Nyelvünkben hasonló egy kicsit például a vár/Vár, az egyik egy esemény, egy cselekedet, a másik pedig egy épület, eredetileg védelmi, katonai célokra. Így a Vár vár a katonákra a csatához. Na de fejezzük be a nyelvészkedést, a Nagypapa mindig olyan dolgokba kontárkodik bele, amihez igazából nem ért. Munkájában is ilyen volt, tornatanár létére képes volt informatikát és statisztikát tanítani, ehhez tankönyvet írni. )))

A régi emberek természetesen észrevették, ahogy a természet változik a Nap állásától és az időjárás melegségétől függően. Arra is rájöhettek, hogy előfordul, amikor a nappal és éjszaka egyforma hosszú. Egyszer amikor a virágok már kezdenek bimbózni és nyílni, egyszer pedig amikor már legtöbb gyümölcs beért és nemsokára kezdenek sárgulni és lehullani a falevelek. Rájöttek arra is, van legrövidebb meg leghosszabb nappal. Azt is észrevették, hogy mind ezek ismétlődnek, miközben a gyerekek megtanulnak járni, majd beszélni, és egyre nagyobbak lesznek, míg ők egyre öregebbek és ráncosabbak lesznek. (Talán azt is észrevették, ha sokáig élnek, még kisebbek is lesznek egy picivel, mint fiatalkorukban. De ez nem biztos…) Így aztán azt az időszakot, amikor legrövidebbek a nappalok, legalacsonyabban delel a nap, hideg van és esetleg még a hó is esik elnevezték „Tél”-nek. Amikor egyre melegebb van, elolvad a hó, nyílnak a virágok, és van egy egyforma hosszúságú nappal és éjszaka, az lett a Tavasz. A leghosszabb nappalok, a legmagasabb Nap állás és legmelegebb időszakasz lett a Nyár. A többi pedig az Ősz: csökkenő idejű nappalok, őszi nap – éj egyenlőség, hűvösödő idő, sárguló, majd lehulló levelek. Ezek lettek az évszakok, és a 4 évszakból áll az év. Az évszakok mindig ugyanabban a sorban követik egymást: tél, tavasz, nyár, ősz, aztán kezdődik elölről. Ahogy a Nap jár.

Utóbbi persze attól is függ, hogy hol élsz, hol vagy, melyik földrészen, melyik országban. Persze mesénk kezdetén még nem voltak országok, a réges-régi emberek pedig semmit sem tudtak a földrészekről. Arra azonban rájöhettek a legokosabbak, hogy két legrövidebb (télen), vagy két leghosszabb nappal (nyáron) között kb. 365-366 nap telik el. Ez lett az év. Aztán az egymás után következő napokat sorba lehetett rakni, kapcsolni lehetett hozzájuk az évszakokat, egy dobozba, egy tárba lehetett rendezni a napokat, ez lett a naptár. De ez részben másik mese, részben vissza kellene térni az évhez. A következő nagy dilemma az volt, hogy mikor kezdődjön egy év? Mint látható az „év” alapjában egy időegység, csakhogy az időt annak idején még nem tudták mérni, nem voltak órák. Csak látták és tapasztalták a Nap járását, és ennek következményeit. Igazából csak 1 napot tudtak felfogni időegységként, meg az évszakokat nagyobb időszakaszként (még ha nem is nevezték így, mint én most), és ezek ismétlődését. Az éveket számolni kellett, de ezt valahol el kellett kezdeni, és erről a kezdetről meg kellett állapodni, meg hogy hol kezdődjön a napok tára. A megegyezés nem is igazán működött, mindenesetre az emberek kisebb – nagyobb csoportjai valakinek a születéséhez, vagy valamilyen történethez kezdték kötni az évek számolását. Megszületett az időszámítás, ebből lettek a naptárak. Az évkezdet napját még ki kellett találni, itt is az emberek különböző csoportjai különböző megoldásokat kezdtek használni. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor és hogyan, de sokezer évvel ezelőtt történt. Az idő mai számolása és mérése, valamint a napjainkban használatos naptárak többezer éves fejlődés, rengeteg vitát és gyilkolászást, háborúkat követő megegyezések végeredményei. Rég elporladt, legtöbbször ismeretlen okos őseink nélkülözhetetlen hagyatékát jelentik.

A napok tára önmagában kezelhetetlen, túl nagy volt. Kisebb, a mindennapok során kezelhetőbb részekbe kellett csomagolni. Ezek lettek végül a „hónapok” meg a „hetek”.

Az ősember csak a napfelkeltét és napnyugtát tudta biztosan felismerni a napok múlása során. A kettő elfelezését jelentő delet is érzékelni tudta, de sokáig nem pontosan, csak körülbelül. Életéhez ez nagyjából elég is volt, nem volt szüksége többre, nagyobb pontosságra. Ugyanakkor villanyvilágítás meg környezetszennyezés hiányában kitűnően látta a holdat és csillagokat éjszaka, egy részüket alkonyatkor és hajnalban, néha napközben is. Megfigyelte ezek látszólagos járását az égbolton, és mindenféle történeteket, meséket, mondákat talált ki ennek magyarázatára. Kezdett kialakulni a csillagászat. Az egyhelyben állást vagy a mozgást, a lassúbb vagy gyorsabb haladást pedig nagyon is érzékelte minden ember. Szükségessé vált az „1 nap”, mint mértékegység kisebb egységekre bontására. Valamihez viszonyítani kellett, valami történés kezdete és befejezése között eltelt idő lehetett az első „mértékegység”, ami mindig pontosan egyformán zajlott le. Ennek pontosan, maradék nélkül ki kellett töltenie 1 napot. Nem tudjuk, hogy s mint történt, biztosan nagyon sok próbálkozásba tellett. A vége az lett, hogy 1 napot 24 órára, 1 órát 60 percre, 1 percet 60 másodpercre bontottak.

Miért pont 24, meg 60 ? Mert az emberiség története, vagy legalábbis „írásos” története során keveredett az ősrégi 60-as alapú, meg a modernebb és jobban használható 10-es számrendszer. Meg a „tucat” miatt. 1 tucat = 12. Két tucat óra = 1 nap, ami a tucattal pontosan elfelezhető délelőttre meg délutánra. Napközbeni, déli 12 órára, meg éjszakai 12 órára, az éjfélre. A régi órák is pontosan ilyen számlappal rendelkeznek, 12 órára és 60 percre bontva. A kismutató az órát, a nagy a percet mutatja. De 1 év is 12 hónapra bomlik. Vagy egy év 12*30=360 + néhány, leginkább 5-6 napból áll. A 366 ugyan csak 4 évente igaz – úgy nagyjából, de ebbe most ne menjünk bele. A 60 pedig szerintem igazából úgy szól, hogy 5*12, amit az ujjainkkal könnyen kiszámíthatunk. Ha már itt vagyunk a 10 meg 5+5=10. Ezt még könnyebben megszámolhatjuk az ujjainkkal, mint a 60-at.

Mindez igazából egy ősi civilizáció, 5-6000 évvel ezelőtt élt emberek, a sumérok hagyatéka. Az ő agyagtáblákba „nyomott” leírásaik maradtak ránk, ma ezek a legrégebbi ilyen írások, amit ismerünk. Biztos voltak előzményei és nem az egyik pillanatról a másikra, csak úgy kitalálták a dolgok menetét. Biztosat erről semmit sem tudunk, csak találgatunk. Van amit ki is tudunk találni, sokszor meg tudjuk fejteni a rejtélyt.

A „tudatlan” ősember valószínűleg hasonlóan gondolkodott, mint a mai kisgyerekek. Neki is meg kellett tanulnia valamennyire számolni. Biztosan nem tudjuk, de úgy gondoljuk, hogy az ősember akár már 300 000 évvel ezelőtt elkezdett számolni. Volt a férfi meg a nő, meg a gyerekek. Egy, kettő, meg sok. Még a suméroknál is állítólag úgy hangzott, úgy mondták az „egyet”, hogy „férfi”, a „kettőt” meg hogy „nő”. De hát ez egy idő után kevésnek bizonyult, meg kellett tudni számolni a „sok” gyereket meg az állatokat, ami ugye szintén „sok” volt. A kezüket, az ujjaikat használták ehhez, mint ma a kisgyerekek. Ugye 5 ujjunk van, meg két kezünk. Ez összesen 10 ujj. Hát ezért használunk ma tízes számrendszert. 2-3000 évvel ezelőtt a rómaiak már ezt használták, naptáruk kezdetének a város alapításának évét tekintették. Ők találták ki a napjainkban használt latin betűket, a latin abc-t. Ők találták ki a „római számokat” is, aminek alapja kezünk 5 ujja volt, nem ismerték, nem használták a nullát. Azt majd csak 1000 évvel később, arab matematikusok vezették be az arab számokkal egyetemben. A rómaiak eredetileg 1000-ig tudtak számolni, pontosabban eddig találtak ki jeleket a számok leírásához. Külön jelet az 1 (I, vonás, egy ujj), 5 (V, kitárt kezünk ujjai?), 10 (X, két kéz ujjai, keresztbe tett kezeink?), 50 (L), 100 (C), 500 (D) és az 1000 (M) kapott. A „száz” és „ötszáz” kivételével (amikben tulajdonképpen egy félkör volt) egyszerű vonalakat használtak, amit könnyű volt pl. vésni, befaragni valamibe. Ez nagyjából elég is volt a mindennapjaikhoz. Később szükségessé vált nagyobb számok használata is, ezt függőleges és vízszintes vonalak használatával érték el. Ha a számokat két függőleges vonal közé írták, az 100-szorosát jelentette. Ha a szám fölé egy vízszintes „kalapot” húztak, az 1000-szeresét jelentette. Így pl. a millió arab számokkal hat nullát tartalmaz, 1000000. Ugyanez római számokkal ilyesmi: IXI , az X felett is vonallal, „kalappal”. Mai számírásunkban helyiértékeket használunk, külön írjuk egymás mellé az egyeseket – tízeseket –százasokat stb. Ráadásul „jobbról balra”, ahogy az arabok ma is így írnak. A rómaiak másképp gondolkodtak, más logikát követtek. Olyan pofonegyszerű volt, mint az ujjakkal számolás. Ötből elvesz egy ujjat, egy vonást, az négy: IV, esetleg IIII. Ha hozzáteszünk egy vonást / ujjat az hat: VI. Ugyanígy IX és XI. Vagy VIII és XIII stb. Voltak persze egyéb komplikációk, de megoldották. Azt mondhatjuk, hogy a kis számokat római számokkal többnyire hosszabban írjuk le, mint arab számokkal, helyiértékekkel. Nagy számoknál meg fordítva, római számokkal sokszor lényegesen rövidebb, nem kell számolni a „nullákat”, helyiértékeket.

A régi (ős)emberek nem csak az ujjaikkal tudtak számolni. Vagyis igen, de előfordult, hogy az egyik kezükkel fogtak valamit, és számolniuk is kellett. Vajon hogyan oldották meg a problémát? Hát a szabad kezük hüvelykujjával. Megszámolták vele a megmaradt „szabad” ujjaik ujjperceit. Az, ha nem volt ujjvesztő balesete pontosan 12, ha úgy tetszik egy tucat.

Ebből Nagypapa szerint már egyenesen következik a sumérok 60-as alapú számrendszere. Egyik kezük hüvelykujjával elkezdték számolni az ujjperceiket, a másik kezük ujjaival pedig azt, hogy hányszor számolták végig az ujjperceiket: 5*12= 60.

Mint ahogy két kezük volt, és 60/2=30. Az évük 12 hónapos volt, minden hónap 30 napból állt. 12*30=360. Alapból ennyi volt a naptári évük, de a kört is ennyi részre (fokokra) osztották fel, sőt a körfokot még 60 fokpercre – tisztára azonosan, mint az időnél.

(Ha a Nagypapa kicsit rákattan valamire, szeret utánanézni és ellenőrizni elképzeléseit. Többnyire bízik a fejében, de minden apróságot még ő sem tudhat, ő sem mindig – bár többnyire igen – tévedhetetlen. A kontrollhoz már rég nem a könyveit meg lexikonjait használja, hanem a guglit. Persze mindig morog a guglira, hogy nahát ennyi butaságot már rég olvasott / hallott. Meg hogy lopja a gugli az adatokat. Most is morgott egy sort. Ott áradozik a gugli, hogy milyen csodálatos, sokoldalú szám a sumérok által használt 60. Hogy prímszámok, meg legkisebb közös többszörös és társaik. A lényeget meg, hogy a 60 igazából öt ujjunk meg 12 ujjpercünk szorzata, sehol senki meg sem említi. A körről nem is beszélve, eszébe sem jut senkinek, hogy annyi részre, fokra vagyon felosztva, mint ahány napos volt a sumér naptári év. Ez véletlen természetesen... persze… én meg a vasorrú bába vagyok, hagyjanak már. Bár lehet, hogy valahol valaki utal mind ezekre, az öreg azonban begurult és nem guglizott tovább. Viszont a posztolást után 2 héttel egyszercsak keresés nélkül is belebotlott a témába az Indexen...) /A szöveg javítgatása közben „megzavartak”. Végre ki mertem próbálni fiam Suzuki 650 V-Stromját. Eddig Jawa 350 volt a legnagyobb motor amivel mentem, az is évtizedekkel ezelőtt. Nagyon élveztem, az „ismerkedési óvatoskodáson” túl semmi bizonytalanság. A leszállás még kicsit nehézkes, de menni fog. Kell egy Honda, mese nincs…/ )

Namármostkéremszépen azt ugye már észrevették az (ős)emberek, hogy van árnyékuk, a fáknak is, meg egy leszúrt botnak is. A nap folyamán az árnyék hossza és iránya változik, jobbról balra. (Talán ez volt az arab írás irányának oka is.) Ha a két szélső helyzetet - amikor volt még árnyék - megfelezték, ott volt a legrövidebb az árnyék, ez lett a dél. Ezt könnyen megoldották, szereztek egy indát vagy valamilyen más „madzagot”, akkorát mint az árnyék napi útjának teljes hossza, és ketté hajtották, kötöttek rá egy csomót. Megvolt a dél, és a délelőtt, meg a délután is. De ennél pontosabb napórára volt szükségük. Az öt ujjukkal, vagy a kétszer öt tízzel nem igazán boldogultak. Meg hát az egyik kezükkel a „madzagot” kellett piszkálni. Így jobb híján maradtak az ujjpercek és a „tucat”.

A képhez: ilyet Magyarországon nem láthatsz szerintem, mert túl rövid az árnyék – de tévedhetek…

Persze az ősemberek sem feküdtek le azonnal aludni, amikor lement a Nap, mert még nem volt sötét. Este legtöbbször nem is volt teljesen sötét, mert általában ott volt a Hold, meg a csillagok. Sőt, amikor legnagyobb és legfényesebb a Hold, még árnyékot is vet. Ez az árnyék hasonlóan viselkedik, mozog, mint világosságkor a Nap által vetett árnyék. De a Holddal több bibi is volt a Naphoz képest, meg nem is kötötték össze ezeket egymással, nagyon sokáig azt hitték, hogy a Föld a világ közepe. Sőt, igazából fogalmuk sem volt a Földről…

Azt viszont észrevették, hogy a Hold előbb nő, egészen addig, míg egy teljes sárga kör nem lesz, utána elkezd fogyni, majd napokra eltűnik. Ráadásul a holdfázisok majdnem 30 naponként ismétlődnek („kezdetben” sok helyen ez volt az 1 hónap). Időnként még nappal is látni vélték, bár ekkor nem sárga volt, hanem sokkal világosabb, valamilyen szürkeféle. Arra is rájöttek, hogy a Nap és Hold is egy görbe úton futja be pályáját balról jobbra. Figyelték a csillagokat is, és rájöttek, hogy ezek is „mozognak”, „forognak”, szintén balról jobbra. Vannak olyanok, amelyeknek „alakja” egyforma, egymáshoz képest nem is nagyon változtatják a helyüket, csak valahogy elfordulnak. Néhány csillag változtatja a helyét az égbolton, de azért nem összevissza, hanem azoknak is van valamilyen pályája. Egy kivétel volt, amelyik mindig a helyén maradt, az Északi Sarkcsillag. A többihez képest nem is olyan világos, viszont nem mozog, nem változtatja a helyét. A többi csillag pedig mintha körülötte forogna. Ráadásul néhány csillagcsoport az év során részben vagy teljesen fokozatosan „elveszik”, majd később megkerül. Ezeket a megfigyeléseket nagyban segítette a Tejút, ami az égbolt egy világosabb, egy részében kettéváló felhőszerű csíkja, és az is változtatja a helyzetét az égen 1 éjszakán belül és az év során egyaránt. Arról persze akkor még fogalmuk sem volt, hogy a Tejút rettenetesen sok csillagból álló világos „csillagösvény” a Földről nézve. Így természetesen nem tudták azt sem, amit még mi sem tudunk igazán felfogni, hogy a Nap mintegy egymillió km/ó sebességgel maga is „forog” a Tejútrendszer közepe körül...

Szóval észrevették, hogy a csillagok „forognak”, és mintha a Nap és a Hold is forogna. Egy kört rajzolni pedig egyszerű volt egy inda vagy valamilyen madzag, sőt egy bot segítségével is. Egyes csillagokat képzeletben összekötöttek egymással vonalakkal, és állatokhoz hasonlították ezeket. Egyik kezük mutatóujjával esetleg a csillagokra mutogattak, a másik kézen a hüvelyujjukkal számoltak. Talán. Mindenesetre végül 12 csillagcsoportot különböztettek meg egymástól. Ezekből lettek az állatövek, amelyet egyrészt egy körön próbáltak ábrázolni, másrészt ez lett az első naptárak alapja.

Tehát az állatövekből is 12 van. (Meg az apostolokból is...)

A régi emberek képzeletük segítségével arra is rájöhettek, hogy ha a Nap nem menne le és éjszaka is megvilágítaná a földbeszúrt botot, akkor az árnyék „körbemenne”, mígnem napfelkeltekor újból megjelenik előző helyén. Így jóval később ilyen lett az órák számlapja, 2*12 órára osztva egy napot. Természetesen az óramutatók balról jobbra haladnak, forognak, mint csillag az égen. Ma is használjuk így is, a napközbeni 12 óra a dél, az éjjeli 12 óra az éjfél. De ma már a digitális világban használjuk a 24 órás formátumot is, amikor az éjfél 24 vagy nulla óra. Érthető nem, ez egyszerű számtan, 24=0 … (Vigyor…) Miért nulla óra? Mert mire kimondjuk, már elmúlt éjfél, „holnap” van. Nulla óra valamennyi perc, valamennyi másodperc. Az idő nem áll meg, folyton „megy”.

Még nagyon röviden az órákról. Valamilyen napórák hamar elterjedtek, és akár ma is használhatók. Vagy az "obeliszkeknek" is biztos volt valamilyen "időjelző" funkciója. De ott voltak a napmentes időszakok, a felhők, meg az éjszaka. Szükség volt valamilyen időmérő eszközre. Valamihez viszonyítani kellett, valami történés kezdete és befejezése között eltelt idő lehetett az első „mértékegység”, ami mindig pontosan egyformán zajlott le. Ezt lehetett már valahogy „kalibrálni” akár napórával is. Az első „nem napórák”, valószínűleg „vízórák” voltak. Az egyiptomiak már csináltak ilyeneket. Egy edényből egy másikba vizet csöpögtettek, vagy folyattak. Később, ahogy fejlődött a technika, képesek lettek finom homokot is „folyatni”, ezek lettek a homokórák. A középkorban „gyertyaórákat” is használtak. Ezek azonban nem „igazi” órák voltak, inkább csak egy időtartam eltelésének megállapítására voltak alkalmasak. Hiszen ha lejártak újra kellett tölteni, meg kellett fordítani, ki kellett cserélni – ami időbe tellett. Az első igazi órákat 7-800 évvel ezelőtt kezdték használni. A templomórák hatalmas, nehéz szerkezetek voltak, az óramutatót vagy óramutatókat rugóval vagy súlyokkal mozgatták. Hatalmas áttörést hozott az inga feltalálása és használata mintegy 500 évvel ezelőtt, amivel már a háztartásokban is használható méretű ingaórákat tudtak készíteni. A „kakukkos óra” mellett a zsebórák őse is megjelent, és az évszázadok alatt valóban zsebben elhelyezhető méretűvé csökkent a nagysága. A karóra megjelenésére a repülés megvalósítása után került sor. Egy pilóta repülés közben nem igazán tudta kezelni zsebóráját, és egy órás ismerősétől kért segítséget. Ezek mind mechanikus órák voltak. Mintegy 50 évvel ezelőtt megjelentek a „kvarcórák”, illetve a digitális / elektronikus órák. Innen kezdtük egyre gyakrabban használni a 24 órás időformátumot a 12 órás d.e. és d.u. helyett. Az „atomórák” igazából már ezek előtt megjelentek, ezek nagyon pontosak, és ezekhez igazítjuk a többi órát. Nagyon nagyok, nagyon drágák, csak kevés kell belőlük.

Az emberiség története során egyre pontosabban kezdte mérni az időt, szükségletei és technikai lehetőségei szerint. Kezdetben volt a nap, majd az óra, perc, másodperc, végül a másodperc töredékei, ezeket már tízes számrendszerben. A legjobb mechanikus órák elvileg akár századmásodperces pontosággal is képesek voltak az idő mérésére, csakhogy ez az emberi érzékelés korlátait már túllépte. Gyerekkoromban a futóversenyeken kézi stopperrel mérték az idő, tizedmásodperces felbontással. A célban pedig volt egy zsűri, aki az esetleges holtversenyeket eldöntötte. Pályafutásom elején jártam úgy, hogy a győztesnek rosszabb időt mértünk, mint a láthatóan lemaradt második emberkének. Aztán jött az elektronikus, „fotocellás” időmérés, ami gyakorlatilag már tetszőleges pontosságot tett lehetővé, kiküszöbölve egyúttal az emberi tévedéseket. A versenysportokban előbb a századmásodperces pontosság, majd egyes sportágakban és versenyszámokban rövidesen az ezredmásodperces pontosság került bevezetésre. Ennél tovább szerintem nem is fognak menni, mert értelmetlen, ez már bőven az emberi érzékelőképességen túl van. A pontos időmérésre mai életünkben nagyon sok helyen szükség van a tudománytól kezdve a műszaki megoldásokon és banki műveleteken át a sportig. Szinte mindenhol, valamilyen formában.

Tényleg csak pár szóra visszaugranék a sumérokra, akiktől a legtöbb írásos emlék maradt vissza a korai civilizációkból. Ékírásuk volt, eredményeiket a későbbi kultúrák felhasználták, és mint talán látható volt, mai napig érezhető hatásuk. Tulajdonképpen kialakították a tudományt, kép majd ékírással a mindennapjaikat szabályozó törvényeket is ránk hagyták. A csillagászat érdemi kezdetei is hozzájuk fűzhetők. Itt kezdték az állatöveket használni. Lefektették a matematika alapjait, egy kvázi 60-as számrendszert alkalmazva. (Pontosabban tízes volt az a számrendszer, 60-as csomószámmal, nulla nélkül, sajátos helyértékekkel.) A kör felosztása 360 fokra szintén tőlük származik. Vegyétek észre: 12*30, mint az év! (Ne higgyetek a guglinak, nem 6*60, hanem 12*30 ! Ráadásul még a 30 sem véletlen, az igazából 60/2 …) A napuk 24 órás, a naptáruk 12 hónapos volt. A hónapok egységesen 30 napból álltak, az eltérést a csillagképek alapján évente egyszer kiigazították. Biztos voltak nekik is elődeik. Mégis az egészet szó szerint az ujjukból szopták. Szerintem.

Nagy mÃ©retÅ± kÃ©p

Sumér (babiloni) ékírásos számok. Pontosabban ők egy "pecséttel" "nyomtatták" a számokat az agyagtáblába, amelyek igazi jelentése sokszor csak a szövegkörnyezetből derül ki. Vedd észre, hogy csak 59-ig megy a számtábla. A 60-at az "1" talán kicsit nagyobbított jelével jelölték. Mai fejünkkel, a 10-es, helyiértékeket használó számrendszerünkkel nem egyszerű megfejteni a régi, számokat (is) tartalmazó, mindössze párszáz ránk maradt agyagtábla töredékeket, és azok jelentését. Mindenesetre semmiképpen sem "60-as" számrendszerről van szó, ahogy még néha matematikához értők is mondják. (Legalább is aszerint, ahogy a suliban tanítják. Ahhoz 60 különálló számjegy kellene, hasonlóan a 16-os, hexadecimális számrendszerhez.) Ez bizony alapjaiban egy kőkemény, tízes számrendszer, helyiértékek és "nulla" nélkül, bár a nagyobb tízes csoport az egyesek csoportja előtt helyezkedik el. Hogy azért kellően komplikálódjon a helyzet a 60-at alapszámnak használták, és a tízes mellett egy kvázi hatvanas számrendszer keverékével dolgoztak, ekkor már egy valódi helyiértékes rendszerben. Mármint egyes "írástudók", amiből a pórnép egy árva kukkot sem értett. Mondjuk nem is nekik készült, nekik ott volt a két kezük, meg az ujjaik és ujjperceik. A "tudósok" meg babráljanak csak a jeleikkel. Mint például a következő képen. Ha nálam több időt szánsz rá és sikerül megfejtened, akkor majd magyarázd el nekem is. Mert látni vélek ugyan valamit a kép alá írtakból, de az összkép nem állt még egybe... Mindenesetre a négyzetgyök kettőt ma már egyszerűbben is le tudjuk írni, majd fogjátok tanulni az iskolában.

File:Ybc7289-bw.jpg "Babiloni agyagtábla. Az átlón lévő felirat 2 négyzetgyökét ábrázolja négy 60-as számrendszerű számjeggyel, amely kb. 6 tízes számrendszerű számjegynek felel meg. 1 + 24/60 + 51/60² + 10/60³ = 1,414212963 (a pontos érték 1,414213562)" Kérdésem: és a többi szám mi a fenét jelöl? Meg a vonalak? (Tudom, hogy négyzet, meg átló, meg a társai... de azért mégis. Így lehet megutáltatni a matekot bárkivel.) Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_matematika_története

Vagy: „Mezopotámiában, Babilonban alapvetően 60-as számrendszert használtak. 1-től 59-ig nem helyértékes módon jelölték a számokat, úgy, hogy a 10-re külön jelük volt. 60-tól 60-as helyértékes számrendszerben számoltak."

Babilóniai számjegyek

Helyértékek használata Mezopotámiában.

Érthető, világos mint a vakablak. Az a „+0*60” kitétel különösen tetszik, de előtte a „*60*600” is tök logikus és magától értendő – az én agyműködésem kivételével. Ha rákattintasz a "Babilonra", egy hajszállal érhetőbb lesz, de nem megérthető! Forrás: http://www.bethlen.hu/matek/mathist/forras/Szamiras_szamrendszerek.htm

Lehet, hogy nemsokára kell majd egy saját napórát készítenünk. Nem is lesz olyan egyszerű, mint az eddigiekből gondolnátok. De ez már egy másik mese lesz a Földről meg az időzónákról.

Hát így juthatunk el apránként az idő mérésétől a maghasadásig. Na, szóval így talán már érthető, hogy E=M*C² Ebben is szerepel az idő, csak eldugták benne…

A tudomány nehéz, bonyolult dolog. Vagy talán mégsem? Hiszen meggyőződésem szerint az ujjaink megszámolásával és az árnyék megfigyelésével, „viselkedésének” megmagyarázásával kezdődött. A legkevésbé sem kell lenézni őseinket, egyeltalán nem voltak buták. Sőt, elképesztően gyatra eszközökkel maradandót alkottak, napjainkban is tulajdonképpen szinte változatlanul használunk régesrég „kifejlesztett” megoldásokat. Mint például a számok, a számolás, meg az idő.

Utódaimnak, ezen belül a kicsiknek, ha már nagyobbak lesznek: ezt a mesét unokáimnak írtam. Olyan nagyon nem is mese (lehet, hogy túl hosszú, csapongó, bugyuta stb. - kinek mi tetszik), de talán rávilágít, hogyan működik az én agyam. Mint ahogy a blogot is saját szórakozásomra indítottam, de igazából utódaimnak szánom. Hogy életükben kevesebb butaságot, marhaságot csináljanak, mint én. Hogy legyenek nálam sokkal okosabbak, képzettebbek. Hogy tudjanak örülni az életnek, és mindig érezzék jól magukat saját bőrükben. Akár azon az áron, hogy letojják a nekik nemtetsző dolgokat, már amennyire ezt lehet. Soha ne foglalkozzanak a kisebb – nagyobb kudarcokkal, főleg ne sajnálkozzanak rajta, hanem azonnal lépjenek tovább. Vonják le a tanulságokat, és kicsit változtatva fussanak neki még egyszer. Csak a siker, csak a győzelem számít, a kudarc teljesen mellékes, feledésbe fog merülni. És nem mellékesen: legyetek egész életetekben kíváncsiak és habzsoljátok az élményeket! Legyetek legalább annyira boldogok és szerencsések, mint én lehettem és vagyok az életemben!

Néhány forrás a teljesség igénye nélkül (tudom, a Wikipedia elvileg nem autentikus forrás, de jelen esetben a lényeget tekintve jó, az első pedig az, ami inspirálta, sőt kiprovokálta jelen mesém megírását):

https://hvg.hu/kkv/20181024_oraatallitas_idozona_ora_nyar

Egy szuper sumér összefoglaló: https://tortenelemtanulas.blog.hu/2016/08/22/az_osi_sumerok_es_akkadok_tortenete

https://hu.wikipedia.org/wiki/Id%C5%91

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nap-%C3%A9j_egyenl%C5%91s%C3%A9g

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89v

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sumer

https://hu.wikipedia.org/wiki/Babiloni_matematika

https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3mai_sz%C3%A1m%C3%ADr%C3%A1s

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tucat

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_matematika_t%C3%B6rt%C3%A9nete

https://en.wikipedia.org/wiki/Mass%E2%80%93energy_equivalence

https://www.csillagaszat.hu/a-het-kepe/a-tejut-tanca/