Régebbi és újabb események - leginkább utódaimnak

Papa project

Papa project

Legnagyobb „kalandom” kamionok között

Kis élvezet < Nagy élvezet < M0

2019. december 21. - oktata

Az adekvát cím kis szívás, nagy szívás, M0 lett volna. Itt a szövegben talán már elmegy ez a kitétel. A tényeknek  és a helyzetnek megfelelően. Egy kemény menet motorral a decemberi őszben, ősz fejjel. 

Kivételesen időre kellett mennem koradélután. Bébicsősznek pár órára. Napközben kétszer is ránéztem a Waze-ra, mindkétszer 18 perc menetidő és M7-M0 a javaslat a 20 km-es távolságra. Viszonylag jó idő volt, és végül szerencsére motorral mentem (Brumi Honda). Kis rátartással indultam. Hááát… Ekkora közlekedési káoszt már rég láttam. Még motorral is eléggé reménytelennek tűnt a helyzet. Kamion kamion hátán, többnyire 3 sávban, párszáz méterenként a leálló sávban is néhány, vészvillogóval többnyire. Gondolom lejárt a menet idejük, azt nagyon komolyan veszik a hivatalos szervek. Különösebb dili amúgy nem volt, csak néhányan próbálták területet „lezárni” a „pofátlankodók” meg szabálytalankodók elől. Akik persze mind a diósdi lejáróig próbáltak elmenekülni valahogy, köztük néhány kamion is. Diósdig valahogy elvergődtem az éppen csak araszolgató megadugóban, és végül pár perc késéssel, de még időben megérkeztem. Autóval nem sikerült volna. Utólag lepődtem meg, hogy végül is 26 perc alatt teljesítettem a távot. Ennek pont a fele volt az M0 bő 5 km-es szakasza (ami 25 km/ó átlagnak felel meg). Mindenesetre jóval többet mentem álló kamionok között, mint eddig életemben összesen. Bevállalósabb voltam, mind általában. Nem igazán élveztem…

Pár óra múlva este 7 után vissza. Waze-t nem is indítottam, mentem a szokásos útvonalon. A helyzet semmit sem javult, az MO Budafokot is visszaduzzasztotta, de rendesen. Motorral ezt is sikerült valahogy megoldani.

Végig ment a kamera – de túl sokat kellene kitakarnom. Meg unalmas lenne. Eleve iszonyú volt a forgalom és az araszolgatás. Mert hát hogy lehetett megcsinálni? Úgy, hogy minden kis helyre bement az ember, ahol elfér a motor. Szigorúan álló járművek esetén. Eszembe nem jutna menetben lévő kamionok közé befurakodni. Egyébként meglepően segítőkész volt a közlekedők döntő többsége, és senki nem mutogatott vagy szólt, hogy mi a fenével próbálkozok. Amúgy nem volt olyan hú de nagy élmény – csak tanulságos.

Csalódtam a Waze-ben.  Egyébként ma, két nappal később hasonló (még rosszabb) a helyzet. Waze szerint motorral 8 perc alatt teljesíthető (41 km/ó feletti átlag) az M0 nevezett, még jobban bedugult 5,5 km-es szakasza. Kétlem.  Nekem biztos nem menne. Google Maps szerint ugyanez autóval 56 perc. Bő 5 kilométer. Klassz sztrádatempó.

A bejegyzés trackback címe:

https://papaproject.blog.hu/api/trackback/id/tr7615361214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepejoe 2019.12.23. 11:05:40

Én is szoktam arra meg így járni. A nagy gond az, hogy a sok gyökér képes a rohadt széles sávban lépcsőben állni egymás mögött, így tényleg van olyan, hogy mocival sem lehet elférni. Ugyanez a Nyugati téri felüljáró, úgy ráállnak a záróvonalra hogy a szalagkorlát és közéjük beférne még egy kisebb autó is és így állnak egy helyben. Az meg, hogy nem lehet elférni annak aki amúgy el tudna menni meg nem számít. Többször láttam az évek alatt, hogy találkozott a egynémely ilyen debilnek a tükre a szembejövőével. Ezt miért csinálják...nem értem, ott a rengeteg hely a jobbszélen és a motorosok-bicajosok-robogósok is elférnének előrehaladva óvatosan.

Pierr Kardán 2019.12.24. 08:35:04

@Pepejoe: "úgy ráállnak a záróvonalra hogy a szalagkorlát és közéjük beférne még egy kisebb autó is "

Hát akkor menjél ott. Ott sem szabálytalanabb előzni, mint középen, a záróvonalon.

Pepejoe 2019.12.24. 10:36:41

@Pierr Kardán:
Sokkal veszélyesebb. Az emberek a legkevesebbet a jobb tükröt nézik és ha a fent leírtak miatt mégis kapcsolnak, hogy közel a szembejövő és hirtelen visszarántja jobbszélre, nem fog oda nézni. És akkor simán leesel a korláton át pár emelettel lejjebb. Egy bicajos majdnem így járt, szerencséjére rá tudott feküdni a korlátra. Pedig neki még nem is tilos jobbról előzni. A másik, hogy ez nem roller hogy fél méteren 90 fokot fordul és kimehetsz a sáv túlfelére, egymás mögött áll a sok nyomi a dugóban + képtelenek egymás mögött állni, lépcsőben vannak, kettővel odébb meg balról kéne előzni. Ha nem is túlságosan kihúzódnának a jobbszélre (ha már úgyis egyhelyben állnak), minden egynyomon haladó úgy elférne sávon belül, hogy a közelében nincs a zárónak. Ez rengeteg úton előfordul. Ennyit akartam csak sugallni.

Motorosok Jobbra 2019.12.25. 00:04:05

@Pepejoe:

Véleményem szerint a Kresz nem véletlenül engedélyezi a jobb oldalról történő elhaladást. Előzni nem lehet mozgó járművet záróvonal mellett! Amennyiben az autók állnak, úgy a legbiztonságosabb a jobboldalon megtenni, ahova igenis figyelnek az autósok, mert kerékpár csak ott haladhat el az álló kocsisor mellett, és ez esetben így csak egy oldalra kell figyelniük. (Értelem szerűen a bizalmi elv alapján. Természetesen hülyékre mindenhonnan lehet számítani, lsd.: rendőrségi videó civil autóból. :-) )
Megoldás: Mindenki álljon a felezővonalhoz. (Ekkor sem motorost, sem kerékpárost nem tart fel az autó/teherautó, mert bal oldal esetében a szabályos (sic.) kerékpárost feltartja az autó/teherautó.)

Pepejoe 2019.12.25. 00:38:40

@Motorosok Jobbra:
Álló autóról beszélek.
Jobbról és balról is előzhetek de úgy gondolom, hogy balról a logikusabb és biztonságosabb is mert jobbról előzéskor a jobb kezemnél egy szakadék van (ebben az esetben de bármivel behelyettesíthető), amit távol tartanék és nem zárnám be jobb szélre magam mindent vagy semmit alapon. Pláne bizalmi elv alapján.
A Kresz szerint (25$) jobbra tarts van az autóknak is tehát elméletileg nem is jöhetne ki máshogyabban a történet, (ha jobbra tarts van és megáll a sor, bemész a felezőhöz megállni? Értelmetlen) mint hogy balról előzök, ahol a haladási irányomban és a szembejövőben haladó is láthat (legalábbis feltűnőbb).
Az a civil rendőrös videó jó nagy p.csség, nem szeretem a taxisokat de 1 métert érintette a foegalomtól elzárt területet és kiszedték, valaki érintette a buszsávot és kiszedték, a bicajos 50k.-t kapott mert lépésben átment egy zebrán a gyalogok mögött. Erről ennyit.
Az autósok NEM figyelnek jobbszélt. 20-25k. km.-t megyek évente csak motorral és bizton állíthatom.
süti beállítások módosítása