Nagybátyám meghatározó szerepet játszott életemben, a posztban ezeket sorolom fel röviden. Édesapám után másfél évvel született, jelenleg a 90-ediket tapossa, korához mérten jó egészségi állapotban. Idén vette át vasdiplomáját az Alma Materben. Igen, Ő volt az első a családból a pályán. Aztán követtem én, majd az Ő kisebbik fia - akit még vizsgáztattam is anno. Kedvenc Házisárkányomat mind eközben végül is az Alma Materben szedtem össze, és az Ő kisebbik húga is szerzett később – némi kitérővel – a mienkkel azonos diplomát. Az élet úgy hozta, hogy a kisebbik fiúnk is itt végzett, aki szintén egy évfolyamtársát vette el. A menyem egyik öccse pedig most végez ugyanott. Így a szakmából vagyunk néhányan a szűk családban…
Édesapám és Nagybátyám nagyon szerették egymást. A II. világháború utolsó évében a két 15-17 éves kamasz leventét annak rendje és módja szerint bevetették katonaként. Az oroszok már a Balaton végénél jártak, amikor leléptek. Keszthely és Hévíz között az utolsó kanyar melletti mezőn jó pár éve még megvolt az a gémeskút, ahol szerencsésen átvészeltek egy géppuskás légitámadást, talán 2-3-szor is rájuk fordult a repülő a két „katonára”. Nem sokkal később megszabadultak a puskáiktól és a katona ruhától, sikerült kissé túlméretes civil ruhát szerezniük az első faluban. Már civilben azt hiszem, hogy elkapták őket a ruszkik, de elengedték a két gyereket, akik aztán végül gyalog hazakeveredtek. Majd rákérdezek, hogy is volt pontosan.
Az egyik első emlékem Nagybátyámról az, hogy óvodásként részt vettem az esküvőjén, a nálam is kisebb I. Klárival egyetemben. Igazából nem biztos, hogy emlékszem rá, csak hát annyiszor szóba került. Biztos rohangáltunk az ünneplő nép között meg bujkáltunk az asztalok alatt. A feleségét viszont mindig is nagyon kedveltem. Egyszer meg is kaptam Édesanyámtól, hogy nála jobban szeretem nagybátyám feleségét…
Alsó tagozatos voltam, amikor Nagybátyámék a családban elsőként vettek egy „Kékes” televíziót. Éppen akkor ment a „Tenkes kapitánya”. Pár kilométerre laktak tőlünk, és kaptam egy lakás kulcsot és mentem nézni a TV-ben Zenthe Ferencet és társait.
Nagybátyám vívóedző is, és 10 éves voltam, amikor elkezdtem edzésekre járni. A kor szokása szerint fél év lábmunka, utána mindenki tőrrel kezdett. Asszózni nemigen lehetett. Aztán a tőrspecialista nagybátyám mellé jött G. Csaba kardedzőnek. Engem ez jobban érdekelt, ráálltam a kardozásra. Már kezdtünk versenyezgetni is, amikor elköltöztünk a városból, de az új helyen nem volt vívás. Gyakorlatilag fél év kimaradt, néhány alkalommal az ősz során elmentem Nagykanizsára vívogatni, de hát ez túl sokat nem ért. Az év utolsó napjaiban volt serdülők részére a Sportcsarnokban az „Országos Seregszemle”, mintegy 100 indulóval. Nagybátyám engemet is benevezett. Karácsonykor lementem hozzájuk, a szünetben minden nap iskoláztunk, majd felutaztunk a versenyre. Ezen a versenyen végig jó vívással 2. lettem, ami tulajdonképpen döntően befolyásolta további éveimet, és végső soron a pályaválasztásomat. (Akkor még körvívásos rendszerben bonyolították a versenyeket, itt szerintem több csörtét vívtam, mint addig összesen… Bónuszként a döntő alatt ellopták a nadrágomat az öltözőből, így egy fél napig vívónadrágban grasszáltam december végén a hidegben, míg meg nem szántak egy kölcsön mackónadrággal.)
Fél év múlva újabb költözés, a Balaton melletti városban már volt valami vívóélet, de egészen elképesztő körülmények között. Átigazoltam, és vívás ügyileg Nagybátyámmal a későbbiekben emlékeim szerint nem találkoztunk. (Bár jóval később a mester plasztronját egy időre kölcsönkértem a 80-as években, amikor én is edzősködtem pár évig.) Viszont a II. gimi közepén eldöntöttem, hogy az Alma Mater felé orientálódok. Nagybátyám mondta meg, hogy mire számíthatok, hogyan próbáljak felkészülni. Ő mutatott be későbbi életre szóló mentoromnak, N. Laci bácsinak, akivel mellesleg évtizedek múlva és tök véletlenül jó 10 évig telekszomszédok is voltunk a balatoni „Mandulásban”. Nem teljesen mellékesen pedig még érettségi előtt – a 18 életévemet már betöltve – megszereztem vívásból az alapfokú edzői képesítést („segédedző”) egy 1 éves tanfolyam során. Ekkor ugyan már egy másik Balaton parti városban éltünk, ahol szintén nem lehetett vívni…
Nagybátyám egy nagyon kedves személyiség, nem nagyon lehet nem kedvelni. Ezt volt tanítványai és kollégái tanúsíthatják leginkább. Az Alma Materben is több tanárom, később kollégám gyakran hozta szóba. Mindenekelőtt P. László, M. Márta és L. István.
Jött a sikeres felvételi, majd az Alma Materes évek időnkénti átbeszélése. Első éves koromban Édesapámtól kaptam egy MZ-t, aminek technikai lebonyolítását és a motor elhozatalát Nagybátyám intézte. Így Ő előbb vezette a motoromat, mint én...
Pár év múlva volt az esküvőnk, ahol természetesen Nagybátyám volt a tanúm. Rá 4 évre – pont 30 éves voltam – az elsők között doktoráltunk az Alma Materben, és úgy jött ki a lépés, hogy Nagybátyámmal (és még 4 kollégával) együtt avattak bennünket.
Megszülettek gyerekeink, és kicsikkel éveken át számos alkalommal megkaptuk az akkor már Nagybátyám által kezelt és felújított „ősi”családi présházat a Balatonon pár napra. A téeszek felbomlása idején nem messze tőlük nagy szerencsével sikerült megszereznünk a „Mandulást”. Időközben Nagybátyám jogász fiának vezérlésével per indult a magyar állam ellen Dédpapa anno elvett földjeinek visszaszerzésért. A rendszerváltás után a pert villámgyorsan megnyerte a család, és sajnálatos hagyatéki eljárások után hirtelen mi is tulajdonossá váltunk. A vége az lett, hogy eladtuk a Mandulást, és az évezred fordulóra megépítettük saját „pincénket”. Nemsokára kisebb bonyodalmak mellett megtörtént a hatalmas telek megosztása is több részre, így ma már „szomszédok” vagyunk. A balatoni „birtokon” sokat találkozunk, pro és kontra büszkélkedünk egymásnak az unokákkal (sőt Ők már dédunokával). Ki gondolta volna ezt 60-70 évvel ezelőtt…
2018.11.22.
Update 2020.05.15.
Életének 91-ik évében távozott e világunkból szeretett nagybátyám, Feri. Békésen elaludt. Szüleimen, a feleségemen és gyerekeimen kívül a számomra legfontosabb ember. Akinél gyerekként nézhettem a "Tenkes kapitányát" a család egyetlen, Kékes típusú tévéjén. A vívás. A TF. Esküvői tanúm. A közös TF doktori avatás. Ábrahámhegy. Egy EMBER, akinek nem volt ellensége. Emlékét megőrzőm, megőrizzük. Béke poraira, Isten nyugosztalja!
