Ott tartottam, hogy megszülettek első unokáink és nyugdíjasok lettünk. Majd most mindenre lesz idő. Persze. Ahogy az helyenként a közvélekedésben szerepel. Hát mi úgy érezzük, hogy semmire sincs elég időnk. Az idő amúgy is mintha egyre gyorsabban rohanna. Szinte ijesztő, hogy megint elment egy hét, egy hónap, egy év, jesszusom az már 10 éve történt… 
Alapjában nyugdíjas éveink a tőlünk megszokott aktivitással telnek. A munkahelyi kötöttségek megszűnése korántsem párosult semmittevéssel. Eleve volt közel másfél év „időmilliomossá” válásunk között, a Mama ennyivel előzött meg engem. De legalább kedvére „unokázhatott”, és ápolgatta édesanyját. Meg jókat kirándultunk, és sokat voltunk Balatonon.
Kezdjük anyósommal (majd utána visszatérek az időrendhez). Első sztrókjából (2012) egész jól felépült, képessé vált ellátni magát. De a teleket már nálunk töltötte, ahogy részben korábban is. És elmaradt egy csípő műtét, amire igencsak szüksége lett volna. Aztán 3 év múlva jött egy újabb sztrók. Ebből is felépült, de innentől nem szívesen hagytuk teljesen magára. Persze nagyon kötődött a saját otthonához, de egyre inkább felügyeletre szorult, valamint egyre nehezebben mozgott. Egyre többet volt velünk, és lassan két éve nem sikerült haza vinni, már nem bírna ki 330 km autózást. (Tavaly kétszer sikerült fele ekkora útra autóba imádkozni, azt is nehezen viselte.) Szóval anyósom hozzánk költözött. A Mama meg pátyolgatja, amibe lehetőségük szerint a 2 húga is besegít. Ezzel együtt bármilyen közös programunk külön logisztikai előkészítést igényel – meg valamelyik sógornőm hozzánk települését. A családi programok viszont sokszor nálunk kulminálódnak a Dédi miatt. A karácsony - húsvét a 9 dédunokával felér egy komplett óvódával!
Ahogy előző sorok sugallják, annak rendje s módja szerint megérkezett harmadik és negyedik unokánk. Előbb Mór, majd egy év múlva Lili. Így mindkét gyerekünknél egy fiú, egy lány képviseli a legújabb generációt. El is indítottuk útjára egy új kezdeményezésünket, a nyári balatoni unokás hetet. Sárával és pár nappal kezdtük. Kicsit talán korai volt, nem volt még 4 éves sem, de némi esti pityergéstől eltekintve simán ment. Egy év múlva már csatlakozott hozzá Bende, majd 4 éves korára Mór. A Mama ezt nagyon érzi, külön szabályrendszer, meg felelősök vannak. Jó, néha nekem is oda kell mordulnom valami miatt, de aranyosak a kölykök. Idén még nem, de jövőre remélhetően a kis Lili is csatlakozik hozzájuk. Reméljük, hogy hagyományt teremtettünk és még nagyon sokszor meg tudjuk ismételni ezeket a felejthetetlen együttléteket.
Hat éve vagyok nyugdíjban, ezen idő alatt 2 nyaramat is sikerült részben hazavágnom. Egyrészt utolsó aktív éveimet is beárnyékoló lágyéksérveim lerendezése halaszthatatlanná vált. A műtét július végén volt, sikerült, de az a nyár ezen túl semmit sem ért. A másik a tavalyi, ahol a fogaim berobbanása és egy régi izomszakadásom részleges kiújulása aranyozta be napjaimat augusztustól. Jelenlegi lábtörésemet jobban időzítettem, csak a Petivel és Sárával közös sízés bánta. Majd bepótoljuk!
Mind ezek mellett mivel teltek eddigi nyugdíjas éveink? Á, semmiségek voltak. Kis projektek. Mint pl. házfelújítás. Megfejelve a balatoni felújításokkal, korrekciókkal, hiszen az is már húsz éves. A Volvo lecserélésével egy kombi Hyundai i30-ra. Meg újabban motorozással, két moci vásárlásával. Na, nem egyet a Mamának, hanem nekem egy a városba, egy országútra. Meg hogy legyen mivel eltörni a lábamat téli erdei motorozás álcája alatt.
Szóval első nagy nekifutásunk nyugdíjazásom után az utcafronti fakerítés volt. Kezdett borzalmasan kinézni, már az előző években voltak hamvába dőlt szépítési nekifutásaink. Végül totál visszabontottuk és lecsiszoltuk a szomszédok legnagyobb örömére. A leginkább kifacsarodott elemeket cseréltük. Egyúttal búcsút intettünk a falazúrnak a „Sadolin Superdec” svédvörös fafesték kedvéért. Majdnem olyan színű, mint az eredeti lazúr. Csak a faerezet nem látszik. Nagyon bevált, igazán időtállónak tűnik, szükség esetén könnyen javítható.
A házunkon lévő rengeteg faburkolat, különösen a napsütötte déli oldal hasonlóan pudvás állapotba került. A következő évben tavasz végétől ezzel szórakoztunk hetekig, többnyire 4-8 m magasságban. Ki is kötöttük magunkat és a létrát időnként. Még így is észnél kellett lenni.
A belső festéseket se lehetett sokáig halogatni, de végül csak szobafestőnek képeztük ki magunkat, a mázolást máig halogatjuk. Több etapban futottunk neki, elsőként a dolgozó szobám került sorra a parafa padló teljes felújításával, némi parafa falburkolattal bővítve. Sorra jöttek a többi helyiségek. Mára már csak a nappali, meg a kevésbé használt egyik emeleti szoba maradt. Kerülgetjük, mint macska a forró kását – túl nagyot kéne pakolni. A emeleti szobáknál belső szigetelés, meg nálunk parafa parapet burkolás fűszerezte a munkálatokat. Balatonon is újra lett javítva és festve minden fal, a faszerkezetekkel egyetemben. Némi tető javítás/festés és kanadai zsindelyes bővítés, budi felújítás, kis kerti tó telepítés, villanypásztor felújítás és vasoszlopozás, házi vízmű generál stb. Érden bő két éve oldal elemeiben mobil üvegház az egyik új és sikerült dobásunk, amelynek építését az legoptimálisabb október – november hónapra halasztottam értelemszerűen. Tavaly 3 magaságy és tófoltozgatás volt napirenden. Idén elkerülhetetlen lesz a kerti tó felújítása, 16 éves, egyre gázabb.
Fentiek miatt az elmúlt 6 évben - a májusi Gitanás hajózásoktól eltekintve – csak két komolyabb utazásunk volt. Mindkettő szuper volt. Még 2016 nyarán volt egy jól sikerült kempingelős utunk Csehország – Szász Svájc bejárásával. A nagy durranás egy év múlva Madeira volt P. Jenőékkel. Ide feltétlenül el kell menni mindenkinek 10-15 napra!
Az legutóbbi két évünket – főleg nekem - a motorozás, blog és vlog indítás/kezelés határozta meg. Nagyon szeretem a Piaggiot és a combosabb Hondát egyaránt. Ezzel el is értünk napjainkig. Sok minden kimaradt, mostanában pl. nyelvügyileg keményen Duolingozok. De a „curriculum” restanciámat a blogon ezzel a poszttal nagyjából lerendeztem. Természetesen lesznek még visszatekintések, amelyek ebbe az ötrészes keretbe tartoznak. Azok azonban önállóan is megállják majd a helyüket.
Befejezésül: kevesebb marhaságot csináljatok életetekben, mint én! A végeredményt tekintve azonban ne adjátok alább! Leginkább pedig élvezzétek az életet, és legyetek lealább olyan szerencsések, mint én.
Érd, 2020.03.03.
PS: volt egy kis vitám a Mamával, hogy a leírtak miért kerülnek ki a blogra, egyeltalán odavalók-e? Részemről változatlanul úgy gondolom, hogy jelenleg ez egy jó archiválási mód. Ami a rokonság részére könnyen hozzáférhető, ha éppen arra vágynak. Más meg úgyse fogja olyan nagyon olvasgatni. Ha mégis, nincs itt semmi titok, és olyan nagyon nincsenek a dolgok nevesítve. Ráadásul bármikor korlátozható a posztok hozzáférhetősége.
Remélem megérem még akkora digitalizált posztanyag felhalmozódását, hogy családi használatra nevekkel, évszámokkal, fényképekkel (esetleg videókkal) kiegészített könyv, vagy a jövőbeli informatikának megfelelő, ma még nem ismert összegző – archiválási eljárásba lehet integrálni az itt leírtakat. Nem mintha olyan gyakran nézegetném pl. a szüleimtől rám maradt régi fotóalbumokat. De az unokák nagyon is nézegetik alkalomadtán a régebbi képeket. (Én meg rájöttem, hogy milyen keveset tudok őseimről.) Ezért megpróbálom kicsit rendezni és összegezni életünk eseményeit. Már csak magunk miatt is, hiszen kezdjük keverni és felejteni a történéseket meg az évszámokat. Másfél évvel valami hasonló okok miatt indítottam előbb a blogomat, majd a vlogomat. Eredetileg a sokezer képünk között akartam valamilyen áttekinthető rendet vágni. Nem célom a nézettség mindenáron való növelése, eszembe sincs egy öregedő influencer szerepének eljátszása. Örömmel csinálom, elégedettséggel tölt el.
Érd, 2020.03.06.
