Tanulságos és helyenként vicces a nyelvtanulásom története. Ez egy viszonylag sikertelen területe életemnek, bár a feltétlenül szükséges papírokat (bizonyítványok) végül megszereztem. Vénülő fejjel pedig sokadszorra újból belekaptam az angolba - csak ezúttal nem engedtem el a dolgot, és sikerélményem lett. Talán már többet sejtek belőle, mint amit a nyelvvizsga bizonyítványaim érnek. De menjünk vissza kezdetekhez.
Nagyon más világ volt, mint ma. Még színes TV sem volt, fekete-fehér is éppen csak, nemhogy mobil meg internet. Éppen csak fellőtték a ruszkik az első szputnyikot, majd Gagarint. A híreket is nagyon szűrték és torzították, nem egyszer elhallgatták. Nem ömlött rád az idegen nyelvű reklám és információ tömeg. A családban nem volt hagyománya a nyelvtanulásnak, nem tudott szinte senki semmit. Illetve egyik dédapám, Memike édesapja német ember volt. Na Ő meg magyarul nem tanult meg tökéletesen soha. Állítólag. Nagypapa viszont miután még a monarchiában volt fiatal meg katona értett németül, hallgatta is a rövidhullámú német adásokat a rádióban a Szabad Európa mellett. Szüleim viszont megnyikkanni sem tudtak nem magyarul. Az orosz volt a kötelező az iskolában, ötödiktől, majd talán hetediktől vagy inkább gimnáziumtól kellett egy második nyelvet is választani. A lényeg az, hogy az egész iskolai nyelvtanítás hatásfoka - a nyelvi tagozatok kivételével - erősen konvergált a nullához. Oroszból szerintem nagyjából ennyiben kimerült: táváris prepodovátyel szivódnya nyiktó nye otszusztvujet (előadó elvtárs, ma senki sem hiányzik). A többség leírni már nem tudta volna. Ha meg hiányzott valaki, nem tudta betenni a nevét a "nyiktonye" helyett. (Hú de rondán néz ki ez az egész latin betűkkel... Bocs.)
Akkor kezdjük az orosszal. Arató néni volt az első tanárom, már írtam róla valahol. Nem szerettük, féltünk tőle. Pedig nem is volt rossz tanár - vélem utólag. Iszonyú mennyiségű egyest kiosztott - ami aztán a bizonyítványban már valahogy nem köszönt vissza, legalább is többnyire nem. Apropó egyes. Vagy dugó, tök, karó, szekunda. Utóbbi ráadásul nem is "egyes", max. egyfajta "kettes". Történt ugyanis anno 2-300 évvel ezelőtt, amikor a "rengeteg" iskolás elfért két padsorban a teremben, hogy a hülyegyerekeket a második sorba ültették. Hogy ne zavarják a tanítást meg a tanítót. Esetleg még megfejelték a dolgot "szamárpaddal" a legostobábbak kedvéért. De tényleg ez a története, anno vizsgáztam belőle pedagógia (nevelés) történetből.
Visszatérve az oroszhoz, nagyon nem fűlött hozzá a fogam. Ráadásul nagynéném, Évike (életkora miatt neki már muszáj volt oroszt tanulnia) megpróbált kezelésbe venni, kikérdezte a leckét. Szüleim ugye erre nem voltak képesek. Szerencsére ekkor már Pécsre járt a tanárképzőbe, így ebből nem lett tartós rendszer. Viszont a béke kedvéért inkább megtanultam a cirill betűket, meg az alapvető ragozásokat és kiejtést, valamint néhány szót. Ezzel vidáman el is voltam az általános iskolában.
Gimi Zalaegerszeg: Galinának hívták a tanárt, echte fiatal orosz volt, még nem tanult meg magyarul. Át is vertük ahol meg ameddig tudtuk. Mert nem volt hülye, hamarabb tanult magyarul, mint mi oroszul. Szerettük, kedves, eléggé csinos teremtmény volt. Tanárként sem lehetett rossz, a matek tagozatra a legjobb tanárokat tették minden tárgyból. Egyszer akasztottuk össze a bajszunkat, nem tudtam oroszul a "porszívó"-t (püleszósz). Az még hagyján, de kaptam érte egy egyest - nyilván nem csak ennyi volt a gond - , ami nagyon bosszantott. Így aztán a püleszósz örökre beégett az agyamba.
Keszthelyen Kanyinak csúfoltuk magunk között az orosz tanárunkat. Mély nyomokat nem hagyott bennem, nem volt gondunk egymással. Fiatal volt, később egész pályáját a gimiben töltötte.
Siófokon a diákok körében közkedvelt Albin bácsi volt a tanár. Ő egy óriási fazon volt. Hogy mennyire tudott oroszul azt nem tudom, a tananyaggal mindenesetre tisztában volt. Emberként és tanárként pedig kiváló volt. Rengeteget röhögtünk az óráin. Meg sokat kellett az óráin hangosan olvasni a szövegeket.
Jött a TF, ott is volt orosz, "szaknyelvi". Sanyi bácsi tanította. Jó szándékú volt nagyon, szerintem olyan nagyon nem tudott oroszul, de ide jó volt. Évfolyamtársaim többségénél az addigi 8 év orosz tanulás olyan mély nyomokat hagyott, hogy a többség még a cirill betűket se nagyon ismerte. Én igen, a fordítandó szövegek fölé írtam a megoldást, és villogtam vele végig.
A következő 20 évben 3 alkalommal lett volna valamennyire szükségem orosz tudásra. Kétszer voltam "tanulmányúton" Moszkvában, ahol azonban kint élő magyar szinkrontolmácsot kaptunk. Így a köszönéseken túl csak a GUM-ban tudtam kipróbálni tudásomat, de ott meg egy dugókulcs készleten kívül semmi érdemlegeset nem lehetett kapni. (Megvan, ma is használom.) Pár év múlva - 80-as évek második fele - Várnában voltam egy konferencián, én voltam a pár fős magyar küldöttség "vezetője". Egy kedves kis csaj angol tolmácsot vittünk magunkkal, aki bolgárul vagy oroszul nem tudott. (Mint kiderült egy Microsoft konferenciára érkeztünk, akkor hallottam először a cégről. Egy baromi csinos, fiatal, nagyon laza csaj volt az amik főszpíkere.) De nagyon nem stimmelt valami az út során sem az utazással, sem a szállással Szófiában vagy Várnában (már nem emlékszem pontosan a helyszínre). Az illetékesekkel folyékonyan ordibáltam negyed órán át ékes oroszságommal, miután németül vagy angolul nem tudtak. Végül rendeződött a dolog, meg egy angolul tudó illetékes is előkerült és szuper ellátást kaptunk.
Újabb pár év, a rendszerváltás környékén a kandidátusihoz kellett egy másik nyelvvizsga is a meglévő német középfokúm mellé. Elég volt az alapfok (3 szintűek voltak akkoriban a nyelvvizsgák). Korábban, még a hévízi búvármunkák során elkezdtem rá készülni. Volt egy Kárpátaljáról áttelepült búvár a klubban. Lovas Sanyival lefordíttattam az önéletrajzomat, hogy miért kell vizsgáznom, meg egy Hévízről készített, talán 2 oldalas összeállításomat. Ezeket megtanultam. Pontosabban bevágtam. Aztán elmentem vizsgázni a Rigó utcai nyelvvizsga központba. Negyvenes fejjel csupa tinédzser közé. Sorra rugdalták ki a lógó orrú fiatalokat. Taktikám egyszerű volt, húznom kellett az időt, meg el kellett terelnem a bizottság figyelmét a konkrét kérdéseikről. Ki is húztam - nem vicc, tényleg - a gólyák nemi életét. Hát kérem gólyák Hévízen is fészkelnek, és képzeljék milyen fantasztikus a tó meg az ottani búvárkodás. Persze a bizottság nem volt hülye. Mindenesetre előadásommal kis szint vittem a napjukba, némileg érdeklődve hallgatták produkciómat. Feltettek még még néhány kérdést, azt is sikerült valamennyire elmondanom, hogy mihez kéne a nyelvvizsga meg milyen fontos a sporttudomány. Végül az egyik megszólal magyarul: végre adott egy hibátlan választ, meg van a vizsgája.
Hát így lehettem a tudományok kandidátusa. Nem ezért, csak ez tette lehetővé. Az egész procedúra messze legproblémásabb eleme volt számomra. Mint napjainkban sokaknak a diploma megszerzésénél.
A nyelvre a továbbiakban nem volt szükségem. Annyi mindenesetre ma is jól jön, hogy szükség esetén bátran elkalandozok orosz oldalakra. Néha egész szuper tartalmakat találni, a csúcsoroszos megoldásokon meg jókat lehet röhögni. Jól jött a tankos játékomnál is, amikor az orosz szerveren játszottam. A guglis kereséseimnél pedig a nyelvi sorrend (ha valamit nagyon nem találok vagy nem teszik a találat): magyar, angol, német, orosz. De már volt kínai, bár abba a nyelvbe biztos nem fogok belekapni. A mesterséges intelligencia megoldja rövidesen a minimális kommunikációt.
