Megvolt 68. Karácsonyom, Szilveszterem és Újévem. Az óév befejezését, majd az újévet mindkét nap kis motorozással fűszereztem meg (15-20 km). Ilyet még korábban nem csináltam, most ez is kipipálva. 
Az idei nevezetes napokat Nagymamával és Dédivel hármasban töltöttük. Aztán 25-én a szokásos forgatókönyv, jöttek a gyerekek és unokák, Nagyi testvére, Jutka és István. Régebben húgom is itt szokott lenni, de az utóbbi 5 évben erre nem került sor. Pedig ez neki ráadásul születésnapja, anno a Jézuska hozta, amikor én 6 éves voltam. Nem is nagyon örült később ennek, hogy egy napra esik a szülinapja meg a Karácsony.
A gyerekkori Karácsonyokra tulajdonképpen nem emlékszem. Pedig bizonyára nagy esemény volt, és szüleim, nagyszüleim ugyanúgy örültek a gyerekek örömének, mint később mi a saját gyerekeinknél, majd az unokáinknál. Közös életünk kezdetén Nagyival/Évamamával beosztottuk, hogy a Karácsonyokat felváltva töltöttük egyikünk szüleinél, a Húsvétot meg a másikunk szüleinél. Egyik 330 km, a másik 220 km volt anno. Sztráda nuku, 5 óra, illetve 3 óra vezetés. Sebességhatárokat végig átlépve.
Aztán a gyerekek születésével és szüleim „szomszédba” költözésével kicsit változott a kép. A kicsikkel az elején sokszor Szabolcsban töltöttük az ünnepeket. Amint kicsit nagyobbak lettek, beállt a jelenlegi „rend”: szenteste a legszűkebb családban, utána irány a nagyszülők. (Ebben közre játszott Apósom elhalálozása, ami után a Dédi is nálunk volt Karácsonykor mindig.) Ma a gyerekeink is ezt követik, miután a legkisebb unokánk is elmúlt 2 éves. 25-ikén jönnek hozzánk, másnap mennek le a másik nagyszülőkhöz. Remélem még sokáig így lesz a jövőben is.
A szilveszter-újév kettőse életünk különböző szakaszaiban eltérően alakult. Gyerekkorunkban nyilván otthon, majd kamaszként – fiatal felnőttként haverokkal bulizva. Aztán nagyjából a 70-es évek közepétől évtizedes távlatokban a hegyekben, sízéssel telt az évváltás. Többnyire Szlovákiában, később, amikor már lehetett, Ausztriában is. Ez többnyire örömsízés volt saját magunknak, nem oktatással vacakoltunk. (A baráti kör tele volt síoktatókkal, akkoriban indult meg itthon az egyre tömegesebb sízés.) Emlékezetes az első Mamával közös „gyerekes” sí – szilveszterünk, amikor a 3 éves és 8 hónapos kölyköket a nagyszülőknél hagytuk. Jól elvoltak, de a nagyobbik nagyon megsértődött az anyjára, hogy „egyedül” hagyta… Később vittük magunkkal a kölyköket is. Sízés tanulás ügyileg nem boldogultam velük, végül Isti állította őket lécre az Alacsony Tátrában. Aztán nem is tudom (90-es évek második fele, évezred forduló környéke), de a gyerekek kezdtek kikopni a közös szilveszterezésből, annak rendje és módja szerint. Meg elkészült a balatoni birtok, így éveken át Mamával (Nagyi) néhány baráttal együtt, vagy kettesben szilvesztereztünk a Balaton mellett. Amióta pedig a Dédi nálunk telel, itthon töltjük a szilvesztert. A „mobilkorszak” persze új dimenziót jelentett e téren is, hiszen a kapcsolattartás szeretteinkkel napi rutinná válhatott. Jók és szépek voltak a régi szilveszterek is, de ez a mostani forma is tökéletesen megfelel. Legyen még sok ilyen Mindenkinek!
